Nyúl Község Honlapja

 
  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Honlap Civil Szervezetek Klubok, Csoportok
Klubok, Csoportok

Borbarátok Dalkör

Nyilvántartási adatok

Elnök: Farkas Katalin
Tel: 96/364-042

Tevékenységek ismertetése

A Borbarátok Dalkört 5 évvel ezelőtt pincéikben saját szórakoztatásukra énekelgető bortermelő gazdák alapították, akkor nyúli Dalárda néven ismerte őket a község. Hamarosan próbahelyiséget is biztosított számukra az önkormányzat a régi napközi épületében, ahol kéthetente gyűltek össze énekelgetni, beszélgetni és egymás borát kóstolgatni. Kezdetben a falunapokon szerepeltek helyi dalokból, boros nótákból összeállított műsorukkal. Két évvel később úgy gondolták, hogy szakmai vezető segítségével más tájegységek dalait is megtanulnák.Így került szakmai vezetőként a csoportba Farkas Katalin, aki a kéthetente tartott próbákon borral kapcsolatos népdalokkal, katonadalokkal, betyárdalokkal és párválasztós dalokkal ismertette meg a tagokat. A nyúli események mellett szerepelnek a szomszédos községek rendezvényein.

A 18 fős csoport amellett, hogy saját örömére énekel, fontosnak tartja a népi értékek továbbadását, hiszen „a tűznek nem szabad kialudnia!



Nefelejcs Nyugdíjas Klub Nyúl

Nyilvántartási adatok

Cím: 9082. Nyúl, Jókai u. 9.
Elnök: Géberné Gombás Márta, pedagógia szakos tanár
Tel: 20/962-3791

Tevékenységek ismertetése

1984. november 05-én alakult meg községünkben a helyi nyugdíjasok lelkes közreműködésével a klub, melynek hamarosan 100 feletti tagsága lett.
Tagjai a Nyugdíjasklubok és Idősek „ Életet az Éveknek” Országos Szövetségének, valamint a Pannon Nyugdíjas Szövetségnek. A klubnak 2006 tavaszától van állandó otthona a megüresedett óvoda épületében, mely előtte orvosi rendelő volt. Ez komoly lendületet ad a 22 éve lelkesen működő közösségnek. A külső és belső környezet rendezésében az „otthon- alakításban” szinte mindenki részt vállalt.

A korábbi években kéthetente, mostantól hetente találkoznak, hétfőnként 2-3 órára. Rendszeresek az ismeretterjesztő előadások, vetítések, beszélgetések. Évente egy vagy két kirándulásra kerül sor országon belül, de többször jártak külföldön is: Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, Kárpátalján és Erdélyben. A hazai kirándulások többsége egy napos, de 2-3 napot is együtt töltöttek. Gyógyfürdőkbe is nyaranta szervezetten mennek üdülni.

Többüknek van színházbérlete, de egy- egy előadásra ezen kívül is szívesen látogatnak el. Kényelmüket szolgálja, hogy busz szállítja őket megfelelő létszám esetén az előadásokra. Hagyományosan minden évben három alkalommal tartanak zenés- táncos vacsorát, ahol az aktuális időszakra eső születésnaposok köszöntése történik. Ilyenkor tombolázással, vidám beszélgetésekkel és persze tánccal és énekelgetéssel múlatják az időt. Örömmel ünneplik meg a párok kerek házassági évfordulóit A hegyi séták, pincelátogatások is kedvelt eseményei a közösségnek.

A Győr-Moson-Sopron megyében működő nyugdíjas klubokkal is jó kapcsolatot tartanak fenn. Megyei szintű rendezvényeket is szerveznek, ilyen alkalommal a tornateremben zajlanak a programok. A klub tagjai ilyenkor is egy emberként segítenek a szervezésben, vendéglátásban. A megbízható, agyon aktívnak társaságnak köszönhető, hogy a Nyúli Húsvéton rekord született méteres piskóta készítésben. (53,9 m)

Az elmúlt időszakban sok értékes program bonyolódott le, melyre épülhet a klub jövője. A klub vezetője felmérést készített, ezek alapozzák meg a következő időszak elképzeléseit. Terveik között szerepel a tagok igényeinek minél sokrétűbb kielégítése. A szervezett programok mellett a szabadidő közös eltöltése, sakk, asztali tenisz, kártya, kézimunkázás, éneklés, műsorok összeállítása, betanulása. Egy-két közeli nyugdíjas klubbal ismerkedési délután vagy est. A pályázatokon több alkalommal is nyertek kisebb, nagyobb összegeket, így kerülhetett sor, vetélkedőkre, találkozókra, egészséges életmóddal kapcsolatos programokra, szűrővizsgálatokra, ételbemutatóra. Fontos alapja a működésnek a közösséghez tartozás élményének átélése, mely mentálisan pozitív hatással bír az egyénre. Tagjaik között többen vannak, akik idős koruk ellenére a megalakulástól a mai napig részt vesznek a klub tevékenységében. Valamennyien fontosnak tartják, hogy tagságuk létszáma gyarapodjon. Szeretettel várják az új jelentkezőket.


Rádióamatőr Klub Nyúl

Nyilvántartási adatok

Cím: 9024 Győr Répce utca 17 2/5.
Elnök: Simon László
Hívójelünk: HA 1 KSQ; HA 1 EEE
Mobil: 20/972-0344

Adószámunk: 19104920-1-08
Bankszámla számunk: 59200013-15100412 - 00000000

Tevékenységek ismertetése

A Rádióamatőr Klub Nyúl Sportegyesület, a Kápolna utca 159. alatt a volt tűzoltószertárban látványos külsőségek nélkül, de annál eredményesebben, működik. A szertár nagyon jól betölti szerepét, valóban a felszereléseinknek adnak otthont. Versenyezni a Lilla csúcsára járunk.
Magyarországon a rangos sportegyesületek közé soroltak bennünket. Az elmúlt év a takarékosság jegyében telt ezért eredményeink szerényebbek, de nem elhanyagolhatók. A tagságunk jelenleg 14 fő, ebből a minősítéssel rendelkező versenyzői létszám 8 fő. (a csapatlétszám).
Az Országos Bajnokság Rövid Hullámú ( HA-OB ) versenyen tavaly, az V. helyen végeztünk, csapatban. Nemzetközi versenyen is reszt vettünk, (gondolok az IARU ( Európa Bajnokság ) az eredménnyel azonban nem dicsekedhetünk.

A sportegyesület célja, hogy a község lakósainak és azoknak, akik a kitűzött célok megvalósításában közre kívánnak működni, az egészséges szabadidő eltöltését, sportolási lehetőséget, szellemi és műszaki ismeretekben gazdag új nemzedék rádióamatőrök nevelését biztosítsa. Örömmel vennénk, ha az érdeklődők közül jelentkeznének amatőr vizsgára. Az ifjúság jelentkezését szívesen fogadjuk, szülői és iskolai engedéllyel kell rendelkezniük, foglalkozunk az utánpótlás nevelésével. Jelentkezésüket a fenti címre várjuk. Ha sikerül kellő létszámú jelentkezőt biztosítani, úgy az iskolában a Rádióamatőr Klub segítségével szakkört tudnánk indítani.
Az engedélyes rádióamatőr rendkívüli kedvezményben részesül pl. az internet, Echolink használatával, s a számítógép használata új távlatokat nyit meg számára. Bővül a földrajzi és nyelv ismerete, a kapcsolatok kényszerítik az amatőrt az állandó ismeretszerzésre.

Jelentkezni az egyesületnél lehet. Azok a tanulók, akik a tanfolyamot elvégzik, és eredményes vizsgát tesznek saját adó engedélyt kapnak, s saját adó-vevő berendezést üzemeltethetnek. Sportolói lesznek egyesületünknek, akikre igen nagy szüksége van az egyesületnek. Ebben a sportágban a fogyatékkal élőknek is fontos helyük és lehetőségük van. Példaképen mondjuk, hogy sok gyengénlátó, vak amatőr barátunk is van, s kiválóan dolgoznak!


Nyúli Polgári Kör

Adatok

Szűcs Mihály Tel.: 96/364-450
Pár Róbert Tel: 96/364-372
Dr. Rácz Elemér Tel: 96/ 540-026

Megalakulás

A Nyúli Polgári Kör 2002. augusztus 6-án Pár Róbert és Szűcs Mihály kezdeményezésére alakult meg. A két alapíton kívűl a Polgári Kör harmadik vezetője Dr. Rácz Elemér, aki áldozatos szerverző munkával a FIDESZ felés is kapcsolatot tart. A Nyúli Polgári Körnek 40 állandó és mintegy 20 szimpatizáns tagja van, közülük néhányan a FIDESZ-nek is tagjai.

Tevékenységek

A Polgári Kör a helyi lakosság többségét kitevő polgári-keresztény gondolkozású emberek önszerveződő, a faluközösség jövőjéért tenni akaró, nemzetépítő alapsejtje. Tevékenységük során ősztől tavaszig évente 4-6 alkalommal a faluházban híres személyek meghívásával előadásokat szerverznek különböző témakörökben. Ezeken az előadásokon minden érdeklődőt szeretettel várnak. Volt szó például már baleset és betegségmegelőzésről, a keresztény és polgári értékrendről, mezőgazdaságunk uniós esélyeiről, a magyarságtudatról, a csángókról, a táplálék-kiegészítők szerepéről, stb.

Az előadók sorában vendégül látták már Vittner Máriát, az 56-os elítéltet, Dr. Szakács Imrét, a Megyei Közgyűlés elnökét, Dr. Lanczendorfer Erzsébetet és Dr. Medgyasszai Lászlót országgyűlési képviselőket. Dr. Barsi Ernő a népművészetről beszélt, Györgyfi József, a Győri Nemzeti Színház tagja pedig gyönyörű énekével aratott hatalmas sikert. Karácsony tájban a Kör tagjai rendszeresen gyűjtést tartanak a rászorulók számára, nyaranta pedig zarándokutakat (Medjugorje, Fatima, Lourdes, Czestochowa, Krakkó, Máriapócs, Csíksomlyó, stb.)

A Polgári Kör a történelmi emlékoszlop elkészíttetésére és felavatására a legbüszkébb. A helyhatósági választások közeledtével a Polgári Kör bemutatkozási lehetőséget kínál a helyi képviselőjelölteknek, illetve megfigyelők kiküldésével segít ellenőrizni a választások tisztaságát. A politikai változások ellenére a Nyúli Polgári Kör valószínűleg sokoldalú programja miatt necsak túlélte a politikai szeszélyeiből adódó kríziseket, de 4 éves folyamatos jelenlétével bebizonyította, hogy a község szellemi szférájának életerős, hasznos szervezete.


Felhasználók hozzászólásai Nyomtatás Küld el egy barátodnak Kapcsolódó cikkek
Klubok, Csoportok
PDF
 

Navigáció

Az Önkormányzatról
Képviselő Testület
Intézményeinkről
Közművek/Szolgáltatók
Polgármesteri Hivatal
Egészségügy / állatorvos
Pályázati Felhívás
Beküldött weblinkek
Egyházi oldalak
Háziorvosok


Weboldal készítői:

Szerkeszti, az anyagokat felviszi: Varga Zoltán képviselő zvarga@t-online.hu
©Copyright 2010  | Design & Alkalmazások : Greencomp