2010-ben nyerte meg a község a bölcsödére beadott pályázatát közel 75.000.000,- Ft támogatási összeggel. Az előzetes kérdőíves felmérés és a demográfiai mutatók alapján térségi szempontból is fontossá vált Nyúl községben a bölcsőde létrehozása. Az önkormányzat felmérte a lehetőségeket, és ehhez szakvéleményt kért. A 3 évesnél fiatalabbak száma meghaladja a 190 főt, a születések száma évente 30-45 fő között alakul. A felmérés szerint a törvényi feltételek változásával jelentős igény mutatkozott a bölcsődei szolgáltatásokra. Azok a családok, akiknek a gyermeke helyben jár bölcsödébe, az általában óvodába és iskolába is helyben jár. Azok a szülők, akik Győrben helyezik el gyermeküket, várhatóan Győrben is fogják óvodába és iskolába járatni őket. A helyben létrehozott bölcsödének így nagyon fontos szerepe van a település életében és jövőjében. Mellesleg a győri bölcsődéket is tehermentesíti a létrehozandó intézmény. Indokolt esetben a be nem töltött helyekre, a szomszédos település gyermekeinek befogadására is lesz lehelőség. A határos településeken csak később lett önálló bölcsőde, így a 2 év alatti gyermekek elhelyezése nem volt helyben megoldott. A tapasztalatok szerint a gyermekek száma indokolta a 2 csoportos bölcsőde létrehozását, és ez hosszú távon is fenntartható lesz. A két csoportban elhelyezhető gyermekek száma 24 fő, fenntartói engedéllyel pedig 28 fő kisgyermek lehet fél éves kor felett. Ez és a kapcsolódó szolgáltatások csábítóak a továbbiakban letelepedni vágyó családoknak, ami szintén a település fenntarthatóságát szolgálja. A Regionális Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztés 98.000.000,- Ft-ot tett ki.