Nyúl Község információs portálja
 

Turista csalogató

Különleges túraútra invitálom a Kedves Olvasót!

Olyan gyalogtúrára, amely miközben fizikai erőpróba is, hiszen 13 km-t kell megtenni változatos terepen, ugyanakkor biológiai, geológiai, sőt néprajzi és más érdekes, értékes látnivalókban is bővelkedik, de (és ez benne a különleges) mindezeken felül még egy szabályos keresztút is. Keresztút, mely 14 stációból áll, ahol Krisztus szenvedéstörténetét felelevenítve járhatjuk végig a 2000 évvel ezelőtt történteket. Egyesíti tehát a gyalogos turizmusban és a lelki elmélyülésben rejlő lehetőségeket. A bő félnapos túra fizikai fáradtsága valódi kereszthordozás nélkül is ízelítőt ad a szenvedő test gyötrelmeiből, de lehetőséget kínál a teremtett világ szépségeiben való gyönyörködésre is. Az egyes stációk komolyságát 14 feszület hivatott biztosítani. Nyúl községben ugyanis, ahol ezt a sajátos Kereszt-utat kialakítottuk, nem kevesebb, mint 15 út menti kereszt található, melyből 14-nek a megfelelő sorrendben való végiglátogatásával lehet eleget tenni annak az elvárásnak, melyet e speciális zarándok-túra nyújthat.

Kinek ajánlható ez a sajátos keresztút?

Mindenkinek, aki kellő önfegyelemmel szeretné próbára tenni önmagát. Szívből ajánlom például egyházi iskolák osztályainak, akik osztályfőnökük testi és lelki vezetésével próbálkozhatnak közösséggé kovácsolódni, hittanos, lelkigyakorlatos vagy ministráns csoportoknak, akik bizonyos szintre jutottak már a lelki épülésben, aztán vallásos családoknak, akik gyerekeikkel szeretnének egész napos túrára menni úgy, hogy végig érezzék az Isten közelségét, aztán olyan egyéneknek, akik egy napot gyalogos vezekléssel szeretnének tölteni, továbbá vallásos nyugdíjasoknak, akik jól érzik együtt magukat és akik alig várják, hogy egy-egy stációnál az imádkozás közben megpihenhessenek egy kicsit, végül mindenkinek, aki már rég óta járja a hazai és európai zarándokutakat.

Természetesen nem muszáj egyszerre megtenni a 13 km-t. Lesz, akinek az ideje, másoknak az ereje fogyhat el út közben. Sebaj! Fő az, hogy ne adjuk fel végleg, hanem adott alkalommal folytassuk. Busszal érkező kedves vendégeinknek mondom, hogy a kereszt-út negyedénél, felénél és háromnegyedénél, de a legvégén is van buszmegálló a közelben, így aztán mód van arra, hogy akár 2, 3, sőt 4 részletben is végigjárhassuk ezt a lelki túra utat.

A térképekkel, színes képekkel kiegészített úti kalauz részletes leírása az útvonalnak, a látnivalóknak. Segít abban, hogy el ne tévedjünk és mind a 14 keresztet megtaláljuk. Röviden bemutatja az egyes keresztek történetét és jelzi, hogy melyik stáció következik. Testi és lelki elemózsiát mindenkinek magának kell hoznia erre az útra, a kalauz csak jelzi, hogy hol lehet megpihenni és hol illik imádkozni. A túraútvonal egyes szakaszai még a hangos rózsafüzér imádkozásra, sőt az éneklésre is alkalmasak (pl. löszmélyutakban lefelé menetben). A túraút különlegessége, hogy csábítási lehetőségeket is tartogat. Mindenkinek magának kell eldöntenie, pl., hogy megáll-e egy pohár borra, ha útközben megkínálják vagy megkívánja! A mértékletességet is tanulni kell, nos ez a keresztút ilyen szempontból is remek terepgyakorlat.

Indulás előtt annyit elmondok még, hogy Nyúl község, mely Győr és Pannonhalma közt félúton fekszik, 4600 lakosú település. A lakosság 90 %-a legutóbbi népszámláláskor istenhívőnek vallotta magát, a hívők túlnyomó többsége római katolikus. A Dorfmeister festményeiről híres barokk templom és a hegyi Szent Donát kápolna külső és belső teljes megújítása valamint az út menti keresztek rendbetétele az utóbbi tíz évben zajlott le. Mindezek nagy mértékben lehetővé tették a Kereszt-út kialakítását.

Fontos tudnivalók

A Nyúli Keresztút jele

A Kereszt-út útvonalát irányjelző táblákkal láttuk el. A táblán levő kereszt és a piros szín mutatja, hogy keresztuton járunk. Az összecsusztatott „ny” betű Nyúl község kezdőbetűjét jelenti. A „n” domború háta a dombtetőket, az „y” homorulata pedig a völgyeket szimbolizálja, amerre utunk vezet. Felhívom továbbá a keresztutat járók figyelmét, hogy esős időben a keresztút bizonyos szakaszai nem vagy csak nagyon nehezen járhatóak. A 3. és 4. stáció között a nyúli faluvégtől, ahol a járda már elfogy, pár 100 méteren a 82-es főút szélén kell gyalogolni, mely az élénk forgalom miatt nagyobb figyelmet kíván! Az is előfordulhat, hogy az időjárásnak kitett útjelzők megkoptak vagy a ragasztottak leváltak. A jelrendszer felújítását, cseréjét 2020 tavaszára terveztük, de a vírus járvány miatt erre most nem kerülhet sor. Javasoljuk mindenkinek, hogy töltse le a keresztút Nyúl község honlapján található leírását és az abban szereplő térképeket és szöveget használja út közben! 2011 tavaszától kapható olyan turista térkép is, melyen Nyúl község saját túraútvonalai is fel vannak tüntetve, tehát a Kökörcsin-körút és leágazásai éppen úgy, mint a Kereszt-út. Ez a térkép a Sokoró térképe, mely most már több kiadást megért és két melléktérképet is tartalmaz. Az egyiken Pannonhalma, a másikon Nyúl község saját túraútvonalai is láthatók. Ez utóbbi nagyon részletesen ábrázolja Nyúl turisztikailag fontos részeit, még a borút fontosabb pincészetei is szerepelnek rajta név szerint!


A Sokoró térkép beszerezhető a következő internet címen: www.map.hu mely Szarvas András térképész mérnök honlapja.
A Sokoró főtérkép 1:50 000 méretarányú, a Nyúl melléktérképek pedig 1:15 000-es méretarányúak, tehát a térképen mért minden cm, a valóságban 150 métert jelent.

Részletes információ, letölthető térképek ide kattintva érhetők el!

D
L
M
S